Karácsonyi hangulat a Mozaikban
Erdős János 2010.12.07. 20:52
Szombat délután – nemcsak nőknek címmel rendezett programot, az e-NÍVÓ Együttműködő Női Vállalkozók Dél-alföldi Regionális Közhasznú Egyesülete és a Petőfi Sándor Művelődési Központ Hódmezővásárhelyen a Mozaik Mozi kamaratermében és aulájában. A rendezvényre, melynek a témája a Karácsonyi hangulat, a belépés díjtalan volt.
A Mozaik Moziba lépve már rögtön az aulában karácsonyi hangulat fogadta az oda látogatókat, számtalan ünnepi dísztárggyal, így gyertyákkal, szaloncukorral és számos karácsonyi dísszel, melyeket női vállalkozók állítottak elő, vagy forgalmaznak.
A színpadon színes programok várták az érdeklődőket, elsőként a TáncCentrum Szegedi csoportjának fellépését tekinthették meg a jelenlévők, majd a Karácsonyi Quartet dalai kerültek előadásra, melyeket a Hód-Kristály Majorette Csoport műsora követett, végül pedig Bereczky Szilvia, a Szegedi Nemzeti Színház tagjának fellépésére került sor. A fellépések között az Igazából szerelem című film került levetítésre.
Oroszné Seres Katalin az e-NÍVÓ Együttműködő Női Vállalkozók Dél-Alföldi Regionális Közhasznú Egyesületének az elnöke arról tájékoztatta portálunkat, hogy a szombat délután megrendezett program már a 3. a sorozatban, és terveik szerint mintegy hat hetenként továbbra is rendeznek majd eseményeket. Az elnökasszony elmondta, az első program szeptember 11-én csak nőknek szólt, majd átgondolták a dolgot, és a férfiak számára is nyitottá tették rendezvényeiket.
Az előző alkalmak során női alkotók műveiből tartottak kiállítást, illetve az újszerű táplálkozásról, a gyümölcsök szervezetre gyakorolt hatásáról szóltak az előadások. Oroszné Seres Katalin arról is informálta a promenad.hu-t, hogy rendezvényeikre a belépés díjtalan, és a fellépők is ingyen vállalják a szereplést.
Terjékné Kaposi Andrea a PMK programszervezője elmondta, hogy szerencsésen egymásra találtak az egyesülettel, ugyanis a Dél-alföldi vállalkozó nők nagyon kreatívak, és sok színes programra van ötletük, a PMK-nak pedig van szabad terme a Mozaik Moziban, így az együttműködés nagyon eredményes, hisz az előző alkalmakhoz hasonlóan e rendezvényen is közel 200 fő jelent meg.
Erdős János
cikk: promenad.hu/modules.php
|